Három évvel ezelőtt novemberben, majdnem pontosan ezekben a napokban jártam Indiában egy röpke üzleti úton. Az igen feszített 4 nap első állomása Delhi volt. Innen repültünk Bangalore-ba, majd Mumbaiba. A három város teljesen más és más arcú.
Rengeteg bárban, étteremben, szupermarketben és nagykereskedőnél jártunk - dolgoztunk. És bár a manapság sokat hangoztatott hihetetlen szociális különbségek lépten-nyomon a szemünk elé tárultak, India azonnal a szívembe lopta magát. Egy pillanatra sem éreztem magam veszélyeztetve annak ellenére, hogy néhány nagyon szegény helyen is megfordultunk. Például a mumbai régi kikötői raktár negyedben, ahol nagyon sokan laknak mélységes szegénységben az utcákon.
Emlékszem, hogy India – Dél-Afrika krikett mérkőzés zajlott azokban a napokban és bármerre jártunk mindenhol, de még a nyílt utcán is tévét nézett mindenki.
Talán sokan tudják már, hogy Mumbai korábban ismert neve lényegében a brit gyarmatosítok “magyarításából” ered és csak 12 évvel ezelőtt kapta – vissza – a Mumbai nevet.
A kollégám, akivel utaztam tegnap reggel felhívott. “Endre, melyik szállodában laktunk mi Mumbaiban?”-kérdezte.
“A Taj hotelben, Grant…”.
Utolsó kommentek